A csapat optimista, a kapitány és a játékosok is pozitívan nyilatkoztak az angol meccs után, és azt mondták, minden a legnagyobb rendben, a VB-re csúcsformában lesz a csapat.

Okada Takeshi mester szavait interpretálom: 

"Nem sok értelme van tesztmeccsen védekezésre beállni, nem is ez volt a célunk, de sajnos akkora nyomást gyakoroltak ránk, amellyel nem tudtunk megbirkózni. [A középpályán] túl sokszor kerültek emberfölénybe, nem tudtuk tartani a vonalainkat {mintha háborúban lenne - a szerki.}. Ahhoz, hogy a hasonló kvalitású csapatok ellen meccseket nyerjünk, legalább 2-3 olyan fantasztikus védés kell, mint amilyet ezen a meccsen a közönség láthatott." 

A gólt és öngólt vétő brazil-japán Tulio pedig így: 

"Elnézést, hogy mindkét kapunál ilyen gólra törő voltam. Nagyon élveztem a meccset, hogy mindent beleadhattam, mind elöl, mind hátul. Örülök, hogy megmutathattuk a világnak milyen sokra vagyunk, lehetünk, képesek a világ akár legjobb csapata ellen is."

Közben otthon politikai harcok dúlnak, és jófajta játékokat kap a japán nép a konzolokra. VB pólók fogynak, de még nincs vébé-láz.

5 komment

Címkék: anglia interjú sport foci japán helyzetjelentés felkészülés barátságos vb2010

Két kellemetlen vereség után érkezett Graz-ba a Nippon Daihyo, hogy az igen jó passzban lévő angolok ellen felmérjék hol is tartanak. A meccs az angoloknak sem volt kevésbé fontos, ugyanis ez volt az utolsó hivatalos barátságos meccs, amely után Capello keretet szűkít és megnevezi a 23-at.

13 komment

Címkék: anglia sport foci japán felkészülés barátságos vb2010

Japán módi

2010.05.29. 18:00 ala vela

Egy kis galéria az angolok elleni meccs elé: 


elnyomják a kis japánt?
 


meg van illetődve
 


körbeveszik



zavar a fejekben


 
példaképkarikatúra -részeges?-

9 komment

Címkék: sport foci japán rajz fanart vb2010 nakamura hetalia netart

Nijuusan Samurai

2010.05.28. 13:52 ala vela

Május 10.-e volt a nap, mikor Okada-sensei keretet hirdetett, "kis" "csúszással" mi is elértünk ide;

5 komment

Ne cicózzunk, blumi találta ezt a fantasztikus gyűjtést, minden nemzet valami rá igazán jellemző módon van ábrázolva, tippelni sem kell, hogy Japánt, hogy adják el: Természetesen szamurájnak ábrázolva.


kardélre hányunk
 

Bónusz: 

Kirin nevű japán sörmárka speciális - limitált kiadású - söröket kezdett el forgalmazni a 2010 VB idejére, íme:


mindenki igyon sört - a csapatért, a sikerért!
 

1 komment

Címkék: reklám sport sör foci japán espn kirin vb2010

A VB esztendejét korán kezdte a csapat, hat nappal Csollány Sz. Kosmodisk használó névnapja után már Jemen ellen léptek pályára Ázsia-Kupa selejtezőn. Nehéz dolguk volt, a gyomorban még ott lehetett az ünnepi menü, a selymes francia pezsgő és a feleség szerető ölelése, de azért profik, hogy ez se befolyásolja a teljesítményüket. Hirayama úr fantasztikus mesterhármasával nyertek idegenben 3-2-re, ezzel tulajdonképp kvalifikálták magukat a 2011-es Cup-ra.


Hiroyama, a gólvágó

2 komment

Címkék: sport foci japán összefoglaló 2010 felkészülés vb2010

Megszakítva "sorozatunkat" gyorsan, mielőtt elfeledem, itt van a hazai és idegenbeli meze a daihyo-nak. A hazai a szokásos kékazúr, amely leveleket rejt és feszül, mint nőkön a latex, az idegenbeli mez, pedig, szintén nem okoz meglepetést: fehér a szentem.

8 komment

Címkék: sport foci japán mez adidas vb2010

2002-es VB után gyökeres változásra került sor a válogatott háza táján. A fehér muszlim francia arrébb állt, a koreai meneteléshez képest csalódásnak elkönyvelt hazai VB után egyértelműen új edzőre, szemléletre volt szükség. Sok edző neve csengett volna jobban az edzőiszövetségi kapitányi széken Arthur Antunes Coimbra-énál, de kevésé hangzott volna jobban Zicoénál. Becenevén a Fehér Pelé. Japán becenevén sakka no kamisama, a foci istene.

 


egy kis montázs, mielőtt

 

1 komment

Címkék: sport foci történelem japán összefoglaló zico vb2010 vb2006

2002. A szél még fúj, de már süt a nap. Rövidujjúban kószálunk. A semmiből jön. És csodálatos...

Május 31 - Június 30. A két dátum, amely között megrendezésre került a Világ 17. bajnoksága. Sok szempontból az egyik legemlékezetesebb torna volt ez, de nevezhetjük akár az egyik legfurábbnak is. Vagy legcsúfosabbnak - ez nyilván csak abban az esetben van így, ha az ember egy olyan csapatnak szurkol, amely már a csoportkört sem éli túl, pedig amúgy címvédő és épp Európa bajnoka is - vagy leg..., vagy leg..., vagy leg. De valami miatt mindenkinek az emlékezetébe vésődött ez a torna - ez persze nagyon sablonos, meg általánosságban minden vébére ráaggatható, ezt bocsássátok meg nekem...

8 komment

Címkék: sport foci történelem japán összefoglaló vb2010 vb2002

Japán nem mondható hagyományos futball-nemzetnek. Mindig is jobban érdekelték és értékelték a baseball-t vagy a hagyományos sportjaikat, mint amilyen a dzsúdó vagy a szellemi tevékenységek ultimate vetélkedése a go. És bár nem volt futball nemzet mára azzá érett. De miből? Honnan? 

Szólj hozzá!

Címkék: sport foci történelem japán összefoglaló vb2010

Kezdő sípszó

2010.05.11. 15:20 ala vela

Egy hónap. Egy hónap van hátra.

31 nap múlva az egész világ focilázban égve fog este (vagy reggel - időzónától függően) leülni a tv elé, hogy meglesse, ahogy elindul a banzáj. Lesz, aki drukkol, lesz, aki kurvaanyázik, lesz, aki kötelességből ül le, meg nyilván lesz, aki csak falhasználja az alkalmat arra, hogy istenesen berúgjon. A magyar csapat nem lesz ott, érzelmi kötődésünk egy másik csapathoz olyan szintű nem lehet, vagy igen - örök vita ez, valami okból mindig lesz azonban pár csapat, amely szimpatikusabb a többinél. Amelynek, ha csak divatból is, de jól esik drukkolni.

Jó példa erre az én esetem Japánnal.

Manga, anime, baseball, videojátékok, bonsai, a Császár, kanji írásjelek és húzott szemek.

Ezek mind elvarázsolnak a mai napig. 2002 óta a focijuk is.

Így hát, fogom magam és felpakolom a köveket, hogy érezzem a súlyát, annak, amit itt teszek-veszek és elindulok, egy hónappal a kezdés előtt, az úton, a Szamurájharcos Útján.

1 komment

Címkék: sport bemutatkozás foci japán kezdés vb2010

süti beállítások módosítása